Budapest, Hollán Ernő utca 10.
Bővebben:
Sulyok Mária Királyhidán született. Édesapja katonatiszt volt, Máriát az ő vezetékneve után Szautnerként anyakönyvezték. Édesanyja, Sulyok Julianna Vas megyéből származott, két évvel Mária születése után elhunyt. Máriának volt két nővére és két bátyja. A gyerekek felnevelése érdekében az apa engedett a két nagyobbik lány unszolásának, és feleségül vett egy középkorú osztrák nőt, Hermina Schwertnert, aki a házasság után lelkiismeretesen gondoskodott az öt gyerekről. Mária Királyhidán végezte az iskola első két osztályát, harmadik évben viszont átkerült a Lajta túlpartján fekvő Bruck leányiskolájába. Ennek köszönhetően a magyar mellett a német nyelvet is elsajátította, hiszen a tantárgyakat németül oktatták. Az első világháború befejezése után osztrák állampolgárságot kapott. A határok megváltozása miatt ugyanis Királyhida Ausztria fennhatósága alá került, ezért sokan elhagyták a várost, akik nem akartak osztrák uralom alatt élni. Az édesapa 1919-ben agyvérzésben meghalt, a család az özvegyen maradt mostohaanya gondoskodása ellenére szétesett. Mária egyik fivére még a háborúban meghalt, a másik messzire költözött. Mindkét nővére férjhez ment, egyikőjük Budapestre. Csupán Mária maradt Bruckban, ahol mostohaanyja viselte a gondját.
A brucki leányiskolában támadt fel Mária érdeklődése a színjátszás iránt. Az iskolai kongregáció vezetője, Mária nővér ugyanis egyrészt színházkedvelő volt, másrészt nevelési célból fontosnak tartotta, hogy a növendékek színi előadásokat szervezzenek. Mivel Szautner Mária magabiztos kislány volt, aki szépen beszélte a nyelvet, Mária nővér szívesen szerepeltette őt. A gyermeket itt érte első művészi kudarca: az egyik előadáson nagyobb szerepet kapott, ám eltévesztette a német szöveget. Ekkor döntött úgy, hogy magyar színésznő lesz, magyarul fog játszani. Döntése honvággyal párosult, ezért 17 évesen elhagyta Bruckot, és Budapestre utazott, ahol 1925 őszén utó jelentkezéssel felvették a Színiakadémiára. A felvételi vizsgán Petőfi Sándor Anyám tyúkja című versét szavalta el, illetve németül elmondta a Miatyánkot. E szerény repertoár is meggyőzte azonban a felvételi bizottságot a fiatal lány tehetségéről. Színi tanulmányai ideje alatt a fővárosban élő nővérénél lakott. Első éves volt, amikor azt hitte, hogy elvesztette osztrák útlevelét, ezért a magyar hatóságoktól magyar okmányokat igényelt. Az Akadémia befejezése után visszakapta korábban leadott osztrák iratait is, így kettős állampolgárnak számított. Mivel szerény jövedelme (nevelőanyja özvegyi nyugdíjának ráeső része) nem volt elég a megélhetéshez, már főiskolásként statisztált a Nemzeti Színházban: Hevesi Sándor rendezésében többek között Ódry Árpád, Tőkés Anna, Bajor Gizi és Uray Tivadar társaságában léphetett színpadra.
Sulyok Mária záróvizsgáján részt vett a debreceni színház akkori igazgatója, Kardos Géza, aki rögtön szerződést ajánlott számára. Egy évadot töltött Debrecenben, ahol hetente két új prózai és egy zenés darabban szerepelt, ugyanis az előadások nem mentek túl hosszú ideig. Ráadásul a nehéz gazdasági helyzetben előfordult, hogy a művészek még fizetést se kaptak, mert nem volt néző, üres volt a kassza. A szegényes körülményekkel együtt járt, hogy nem volt szövegkönyv sem, a színészek a Színházi Élet című lapból tanulták szerepeiket, mivel az újság rendszeresen közölt teljes darabokat szerepek szerint lebontva, zenés művek esetében pedig még kottákat is. Egy év után átkerült Miskolcra, Sebestyén Géza társulatához. Az évad vége felé a budapesti Vígszínház két akkori vezetője, Jób Dániel és Roboz Imre meglátták őt az egyik darabban, és szerződést ajánlottak neki. A lehetőség nagyon kecsegtető volt, de végül nem váltotta be Sulyok Mária reményeit. Laurent Doillet A gyógyszerész úr című darabjában lépett fel először, melyben partnere a rendező volt, Góth Sándor. Mária úgy érezte, sem a rendező, sem a többi kolléga nem szimpatizál vele, a továbbiakban pedig csak két kisebb szerepet kapott a színházban. Az évad végén a szerződését sem újították meg, ezért átment a Magyar Színházhoz. Innen rögtön kölcsön is kérte őt a Pesti Színház egy beugrásra, amivel akkora sikert aratott, hogy a továbbiakban már főszerepeket osztottak rá. Erre az időszakra esett házasságkötése is Elek Béla (1892–1965) felvidéki földbirtokossal. A fokozódó német befolyás idején az elismert szakembernek számító, baloldali érzelmű Pünkösti Andor ajánlott számára főszerepeket: játszott Pirandello IV. Henrikjében és Gertrudis volt Shakespeare Hamletjében. Mindkét darabban Várkonyi Zoltán volt a partnere. A Hamlet nagy siker volt, több mint 200 előadást ért meg, ami az akkori társadalmi-színházi viszonyok közepette igen figyelemre méltó szám volt.
A német megszállást követően bezárt a színház, Pünkösti öngyilkos lett. Sulyok Mária e nehéz időszakban nem lépett színpadra sehol sem, viszont megosztotta, amije volt a rászoruló kollégákkal. Ő maga szerénységből nem beszélt erről túl sokat, egy ízben egy riportban mindössze ennyit mondott: „…a bujkálóknak nem volt élelmiszerük, nekünk meg volt elegendő, és megosztottuk. Ennyi az egész. Ez természetes, az ember erről már csak szeméremből sem beszél. Semmiféle hőstettet nem vittem végbe. Semmi kockázatot nem vállaltam, akkor maga az élet volt kockázatos.” Szavai igazságát támasztja alá, hogy az utcán egy eltévedt golyó megsebesítette: a vádlijába fúródott, és csak többhetes kórházi ápolás után tudott újra járni. Egyik állandó látogatója Várkonyi Zoltán volt, aki jövőbeni színházi terveiről mesélt neki. E tervekből 1945. szeptember 23-án valósult meg az egyik, Jean Cocteau Rettenetes szülők című darabjának előadása a Művész Színházban, Várkonyi irányításával. Sulyok Mária játszotta az édesanyát, Gábor Miklós volt a fia, további partnerek: Uray Tivadar és Keresztessy Mária. A bemutató nagy sikert aratott, a darabnak még vagy 100 előadása volt teltházak mellett. Sulyok 1947-ig maradt a Művész Színháznál, ahol ugyan jól érezte magát, de mégis elfogadta a Nemzeti Színház ajánlatát, hiszen a nemzet első számú színházának társulatához csatlakozni minden magyar művész számára megtiszteltetés. Új helyén a Vágy a szilfák alatt című darabban mutatkozott be, Balázs Samu és Gábor Miklós partnereként. Sajnos a Nemzetiben töltött három évad végső soron csalódást okozott a művésznőnek, mert képtelen volt alkalmazkodni a diktátumszerűen alkalmazott Sztanyiszlavszkij-módszer elvárásaihoz, rendezőinek ezzel kapcsolatos igényeihez, s noha nagy szerepeket kapott, úgy érezte, nem oldotta meg őket kifogástalanul, bár olykor jó kritikái voltak. A következő állomás a Belvárosi Színház volt, ahol a mindinkább eluralkodó sematizmus jegyében választott darabokat voltak kénytelenek előadni: Sulyok Mária pályáján a klasszikus szerepeket felváltották a hétköznapi nőfigurák sajnos nem mindig igazán jól megírt szerepei. A művésznő erről az időszakról később azt mondta: „Játszani nem volt nehéz abban az időben, inkább megélni, átélni volt nehéz azokat az éveket.”
Mivel a Vígszínház súlyos károkat szenvedett a háború alatt, helyreállításában pedig a Néphadsereg aktív szerepet vállalt, az intézmény néhány évig A Magyar Néphadsereg Színháza nevet viselte. A nyitóelőadáson Sulyok Zrínyi Ilonát játszotta a II. Rákóczi Ferenc fogsága című darabban. Az elvárásoknak megfelelően az új színházban is a Sztanyiszlavszkij-módszer szerint kellett játszania, de alakítását annyira rossznak érezte, hogy rövidesen eltért a módszer alkalmazásától. A saját stílusa szerinti játéktól annyira élettelivé vált az előadás, hogy mindenki elfogadta, hogy ezentúl így játszik tovább. Egyébként nem volt könnyű helyzetben akkoriban sem, mivel gyakran kellett „tájelőadások”-ra mennie a társulattal vidéki laktanyák kultúrtermeibe, a legszigorúbb konspirációs előírások mellett, mint ha titkos katonai küldetésen lennének: senkinek nem volt szabad elárulniuk, melyik városba mennek fellépni. Ennek ellenére ez az időszak is szép sikereket hozott számára, Raisza Pavlovna alakítását Osztrovszkij Erdő című darabjában pályafutása egyik legkiemelkedőbb szerepformálásaként tartják számon. Az 1956-os forradalomban nem vett részt aktívan.
1959-ben három nagy szerepet játszott: Claire Zachanassiant Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című darabjában, az édesanyát Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem és Helént Shelagh Delaney Egy csepp méz című színművében. Mindhárom alakításáról elragadtatott kritikák jelentek meg. 1961-ben szerződött a Vígszínházhoz, ahol kifejezetten miatta tűzték műsorra Eduardo De Filippo Filuména házassága című komédiáját, melyben a címszereplőt alakította magával ragadó módon. Két évvel később Shakespeare Rómeó és Júlia című tragédiájában a dajkát formálta meg új felfogásban. További szerepeiben ugyancsak kivívta a közönség és a kritika tetszését. Nagy szerepei közé tartozik Hekabé Euripidész Trójai nők című drámájának Jean-Paul Sartre-féle átiratában. 1966-ban mindjárt három különböző helyen játszotta el a szerepet, mindháromszor Vámos László rendezésében: először a Vígszínházban, aztán a Szegedi Szabadtéri Játékokon és végül a televízióban. A próba időszakában súlyos csapás érte: meghalt szeretett férje, aki a háború után mindenét elveszítette, és onnantól kezdve haláláig gyakorlatilag a felesége tartotta el. Sulyok Mária erről szerényen mindössze ennyit mondott: „Ha jó volt a gazdagsága, el kellett fogadni a szegénységét is.” Hekabé eljátszása segített feldolgozni a magánéleti csapást, és olyan színekkel gazdagította játékát, amely végleg a legnagyobb színésznők közé emelte. A rettegett színikritikusnak tartott Molnár Gál Péter így írt alakításáról: „Mitikus mélységei vannak alakításának, az anyai fájdalom Nióbe-szerű örök vonásait és egy algériai, vietnami, gyarmati anya vezércikk hevületű napi politikumát is alárejti a szerepépítménynek.” Maga a művésznő pályája legnagyobb szerepének Orbánnét tartotta Örkény István Macskajáték című tragikomédiájában, melyet a Pesti Színházban adtak elő. Partnere a kitűnő Bulla Elma volt. Az előadás Budapesten közel 400-szor ment, a színésznőt pedig még Berlinbe is meghívták, ahol német nyelven játszotta ugyanezt a szerepet, ugyancsak óriási sikerrel. A Vígszínház társulatától mégis megvált, méghozzá sértődötten. Anyagi okok miatt ugyanis a színház igazgatója, Várkonyi Zoltán saját maga mellett Sulyok Mária, Páger Antal és Bulla Elma nyugdíjaztatását javasolta. A direktort jó szándék vezette, hiszen mindegyik kitűnő művészt tovább kívánta volna foglalkoztatni, de bérük nyugdíjasként már nem a színház költségvetését terhelte volna. Sulyok Mária azonban nehezményezte az eljárást, és megvált a társulattól, két kollégája viszont vállalta az újfajta foglalkoztatási módot.
Férje halálát követően a művésznő felhagyott a főiskolai tanítással, amiben szerepet játszott az is, hogy nem mindegyik tanítványával sikerült megtalálnia a megfelelő hangot, mivel az általa támasztott szakmai követelményeknek nem mindegyik diákja akart megfelelni. Tanítványai közül főleg Venczel Vera és Molnár Piroska későbbi pályafutását igyekezett nyomon követni. Kései színházi szerepei közül említésre méltó még Federico García Lorca Bernarda Alba háza című drámájának főszerepe, annak ellenére, hogy alakításával ő maga elégedetlen volt. Arthur Miller A salemi boszorkányok című darabjában lépett utoljára színpadra a Madách Színházban. Élete utolsó két évtizedében egyedül élt, de nem volt magányos: gyakran fogadott vendégeket, és olykor ő maga is járt vendégségbe.
A filmesek 1975 után teljesen elfeledkeztek róla, és csak tíz év múlva, 1985-ben kapott még egy kis szerepet egy másik Lorca-mű, a Yerma magyar–nyugatnémet filmváltozatában.